2007.04.07. Szombat

Na, a mai nap elég tartalmasra sikerült. Ki akartam menni egy kicsit szépíteni az autón. Először polírozni akartam, csak utána gondoltam egy merészet és áthelyeztem a sokak által bírált tükreimet. Előre toltam annyira, hogy a tükör vége, pont az ajtó pereménél van. Szerintem egész jól néz ki, ráadásul már rendesen be is lehet állítani, na meg használhatóvá vált a pillamgóablakom. Szerelés közben meg ismerős hangra lettem figyelmes. Igen, egy Kispók hangját hallottam, majd egy 500-as Trabi sok-sok 4T Trabi, gyári tuningolt miegymás. Egy kis találkozó jött ki a falumba, a várhoz. (Sajna csak egy Kispók volt, de mintha már láttam volna talin. Amikor mentek el, akkor épp az első lökhárítón próbáltam eltüntetni a törést, amit ez előző tulaj csinált rajta. Megyek hátra, erre hallom, hogy valami szép mély hangú autó áll meg a ház előtt. Visszanézeg, egy Tuning Trabi. Látták, hogy dolgozgatok, és mivel probléma volt az egyik kocsival (eltört a kuplungpedál az a része, amibe a bowden megy) jöttek hozzám segítséget kérni. Meghegesztettem ezzel hozzájárultam a talijukhoz. Ja, amúgy ha jól tudom annak a Trabinak a pedálja tört el, amelyik itt fent van az autoblogon. Fehér Trabi és piros a hátulja.) A Pókica szépítgetését holnap folytatom.

És egy történet, ami 100%-ban nem ide való, de csakazértis leírom: Elmentünk motorozni a a haverjaimmal. Én egy Simsonnal, egy másik haaverom szintén Simsonnal, egy haver egy MZ TS-sel, a harmadik meg egy Pannónia P10-essel. (Ez a Pancsi az enyém volt régebben, de az ára benne van a Pókban) Motorozunk, már jó messzire vagyunk a falutól, amikor egyszercsak a lehető legrosszabb helyen (egy rohadt mély völgyben, ahova nagyon szar út vezet és még iszonyat meredek is) megadta magát a váltó. Namondom, akkor toljuk. Ez ment is, amíg elkezdett sötétedni. Ekkor kitalálta haverom, hogy vegyem le a munkás overálomat, a kezeit rákötjük a Simsonra, a lábait meg a Pannóniára. Mondom oké, de akkor én milyen ruhát veszek föl. Erre lekapja magáról a pulóver és a nadrágját. (Nem kell félreérteni, 3 réteg ruha volt a gyereken :) :) ) Összekötöttük a két motort és kb 20 km-t vontatott haza. Nagyon izglmas volt, de azért legközelebb ezt kihagynám.

Kommentek

Törölt felhasználó

Baktán is átjött ez a kis Trabis különítmény tegnap délelõtt. Épp kormányt szereltem a kisautómban. Ezek meg dudáltak, integettek fénykürtöztek, meg lesték Anettet :) .

Tibee

Bikádi Gábor #3717:
1 Pók volt közöttük. Nem ismered?

Törölt felhasználó

Tibee #3724:
nem láttam egy pókot sem, csak trabikat.

Tibee

Bikádi Gábor #3727:
Akkor lehet, hogy akkor még/már nem volt közöttük.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!