2007.04.15. Vasárnap

Najakkor. Az Egri Talis megvolt MiSinek. Tulajdonképpen nagyobb gond nélkül elviselte.

13. Péntek.
Fél négy körül indultunk Lajoskával. Elmentünk tankolni, ahol kiderült, hogy jobboldali féklámpám nem akar világítani és a jobb első indexem is megadta magát. Az indexet megcsináltuk, a féklámpa pedig várt Egerig mert azt nem sikerült megjavítani. Nem siettünk, de nem is mentünk lassan Egerig. Mikor megérkeztünk, már jó sok Pók volt a parkolóba. Öröm volt nézni. Itt gyorsan szét is buombáztuk a hátsó lámpákat. Lajoska, Mihalik István és jómagam próbáltunk megcsinálni. Itt ismét szembesültünk azza, hogy a Kispolszki egy NAGY kontakthiba. Végülis sikerrel jártunk, azóta jó. Szépen összegyűltünk, nagyjából 40 autó volt ott. Miután indultunk kaptam egy pirosat és az innen elinduláskor beszívott valami retket és eldugult a főfúvóka. Alapjáraton begurultam egy Shell kúthoz és gyorsan megjavítottam. Ekkor a többi Pókos már Egerszalók felé járt, de Lajoska visszajött segíteni. Szalók felé haladva a sötétben ismerős hátsólámpa fényét vettem észre, amely jó lassan halad. Közelebb értünk és Mihalik István kocsi ja volt, amely Pallagi Norbert Anikója mögött haladt, mert Anikót vontatni kelle, a féltengelyek miatt. (Remélem nem mondok újat a féltengelyekkel kapcsban. Erról Norbi úgyis mesél majd) Beértünk a szállásra, elfoglaltuk a szobákat, majd nézelődés. Este pedig szemtanúja lehettem egy féltengely cserének. Áron, Dömi, Norbi és akiket kifelejtettem, szép munka volt! :) Ezután alvás.

14. Szombat.
Reggel kelés, majd autó nézegetés. Ismeretlen tettesek bakokra tették zozyk autóját ezért kapásból nevetéssel kezdődött a nap. Ezután Endre kezelésbe vette zozyk Pókját. Szelephézagot állított. Megkértem, hogy állítsa be az enyémet is és ha már ott jár, akkor a gyújtást is. Hát, ha azt mondom, hogy Endrének arany keze van a Pókokhoz, azzal még keveset mondok, mert most úgy megy a Pók, mint még soha, keveset eszik és halk. :) Ezután Lajoska autóját nézte meg. Benő nem akart a várba menni ezért Endre Lajoska és én ott maradtunk betüsszenteni Benőt. Végül sikerrel jártunk. Ezután bekocsikáztunk Egerbe egy most készülő, még lezárt úton. A munkások csak lestek, hogy mit keres ez a 3 Pók ezen az úton. :) Utána McDonald's és ott ebéd. Ezután elindultunk a többiekhez a Várba. Mire kiértünk, Ők pont idultak, ezért MiSi nem tudott pihenni ezt később meg is bosszúlta. A felvonulás legrosszabb pillanatában egy induláskor fogta magát és leállt. Indítózásra nem indult be. Szerencsére Endrének sikerült betolnia (Köszi :) ) Innen még úgy fél kilométert bírtam menni vele, amíg végleg túlmelegedett. Fél óra várás után MiSi úgy gondolta, hogy a többiek után akar menni ezért beindult és úgy ment, hogy öröm volt nézni, na meg vezetni. Megérkeztünk Szépasszonyvölgybe. Itt kipihente magát és azóta (majdnem) semmi baj nem volt vele. Itt sétálás bevásárlás evés és ivás volt. Amikor indultunk vissza, akkor Benő úgy gondolta, hogy még maradni akar. Szerelgetés majd vissza a szállásra. Ott evés nézelődés beszélgetés meg minden volt. Este kiderült, hogy én írtam meg a negyedik legjobban a Kresz-ToTo-t. :) Ezzel nyertem egy sapit, amit azóta le se vettem a fejemről. :) Este volt egy tüzijáték, ami nagyon szép volt. :) Kitaláltuk, hogy kimegyünk a Hőforrásba fürödni. Az én Pókommal mentünk négyen. Chris, Lajoska, CsuTee és én. MiSi állta a sarat és lazán kivitt mindenhova így 4 személlyel. Baromi jó a Hőforrás, ide még kell menni. :) Ezután tankolás, és nagyon tetszett, amikor Chris és CsuTee mondták, hogy jól húz és egészséges hangja van MiSi-nek. :) Ezután kis beszélgetés, iszogatás, majd alvás.

15.Vasárnap.
Reggel már búcsúzkodtunk és készültünk a Szilvásváradi túrára. Oda is egy csomóan mentünk. Tök jó volt így csoportosan kocsikázni. Ott még kimentünk a kilátóba ettünk ittunk, majd Lajoskával indultunk haza. Az úton nem volt semmi gond, mindkét Pók egy ment/megy, mint a szél. 5 kilométerre a házunktól MiSi úgy gondolta, hogy ne menjünk még haza, ezért szépen kirázta magából a motortartó rugó csavarját. A helyszínen összeraktuk és hazaérkeztünk.

Ezúton szeretném megköszönni a Bikádi Gábornak és azoknak akik még szervezték ezt a színvonalas, baromi jó találkozót és remélem, hogy még vissza megyünk Egerbe Póktalira. :) :)
És most képek:    (Maradék kép FTP-n)
A kesztyűtartó A Matr Ica A szélesítés Anett 2007 Anett popója Anett szíve Anett tappancsai Anikó tappancsai Az a bizonyos Az Abarth Az ÖRDÖG Az ÖRDÖG szíve Azoktató Pókja BAZ szerelés közben Benő Benő szerelés közben Buszos Petya Tóbiása Chris Zsanettja Szilvi Csöpije Csöpi hátsója Csöpi kipuffja Csöpi menet közben Csöpi tappancsa Dászéééép Dömi kipuffja Dömi vasa Durván eredeti Ennek kell lennie a hét képének Na, ez durva Ez üt. :D:D Indulás előtt

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!