2007.04.22. Vasárnap

Na, a mai napon megnéztem, hogy mi a baja a karbinak. Először is szépen kifőztem a régit, kipucoltam, síkbacsiszoltam az alját, betettem az új fúvókákat, megnéztem a tengelyt, az nem kotyogott. Mondom, ennek működnie kell. Beteszem, indítok, szépen jár szivatóval. Elindulok, jól húz, kinyomom a kuplungot leáll. Na, mondom ez nem oké. Próbálgatom, motorféknél rángat. Na, ekkor mentem megint haza és szedtem szét a karbit. Kifőztem a másikat kétszer. Egyszer tiszítószeres vízben, egyszer meg forraltam sokáig sima vízben. Tök tiszta lett. Annyi retek jött ki belőle, hogy csak na. :) Összettem, betettem a helyére, kis állítgatás, próbálgatás és most úgy jár, mint egy svájci óra. :) Remélem megtartja jó szokását. :) Utána levittem Lajoskához az áttetsző oldalindexeket. Fel is tette, majd kijött hozzánk "minitalira". :D Itt még szerelgettünk egy kicsit. Volt kerékcsapágy állítás az első kerekeken, csináltunk nyomásmérőt a pumpára és meglátogatott minket egy hatalmas lódarázs. Mivel a hagszóróra szállt rá, gondoltam bekapcsolom a zenét, hátha elindul kifelé. Hát nem. Felrepült a hátsó ablakra és elkezdett azon mászkálni. Egy kis ijesztgetés és kirepült. Akkora volt, mint egy madár. :D Este még megtankoltam MiSi-t és most már várjuk a holnapi kocsikázást a Nagy BUDAPEST-re. :D :D :D
Benő és MiSi MiSi és Benő A két Kispók A

Kommentek

Lajoska

Sikeres volt az út?

Tibee

Lajoska #4023:
Aha. 90-es utazóval végig bírta a kicsike. :)

Törölt felhasználó

ma én is bp n voltam. megnéztem minden szembejövõ kispókot.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!