2007.06.14. Csütörtök

Hogy a meleggel mennyi hülye állat szabadult az utakra. EGyszerűen hihetetlen. 10 percen belül kétszer majdnem összetörték az autómat. :@
Első eset: 30-as tábla, kráteres út, még 30-al menni is életveszélyes, nem még gyorsabban. Szép nyugodtan mentem ezen a bizonyos úton. Egy kereszteződéshez értem, ahol nekem volt elsőbbségem, erre valami állat az utolsó pillanatban megjelent egy fekete Ford Fiestával és mit neki elsőbbségadás kötelező tábla, mint a vonat úgy jött be elém. Na én meg a megpakolt autóval két személlyel satuztam egy hatalmasat. Nagyjából 20 centire álltam meg tőle, de úgy se nem fékezett, se nem rántotta arrébb a kormányt. Nam vagyok az a dudálós fajta, de ez nekem is sok volt és ráhasaltam a dudára, hogy azért vegye már észre mit csinált. Baszott lassítani meg mittudomén. Ekkor vörös fejjel fogtam magam és mentem utána. Nem állat módon, de azért úgy, hogy utólérjem, hogy azért megnézzem magamnak. Ekkor ez a fasz, akiről később kiderült, hogy nőnemű, félreállt és még Ő hőbörgött ablakon keresztül, hogy én mi a faszért dudálok rá. Ekkor döntöttem úgy, hogy leszarom, aki hülye, haljon meg. Majd egyszer kimegy egy 20 tonnás kamion elé, oszt' akkor majd rájön mire jó a KRESZ.
Második eset: Egyirányú utca, megyek szintén megfelelő irányba ( :) ), erre a hátam mögül egy Suzukis mint az állat elkezd előzni. Mondom sebaj, elfér, szembe meg úgyse jönnek, mert egyirányú. Naiv voltam, mert hát ha meleg van, akkor nincsenek táblák, természetesen jött szembe autó. :@ De a Suzukis nem lassított, Ő nem vonul vissza a Kisploski mellé, mert Ő már nagyfiú, neki mindent szabad. Rámrántotta a kormányt és nekem kellett már megint akkorát satuzni, hogy mindenki engem lesett. Itt már beleszartam az egészbe, hogy utánamenjek meg mittudomén. Nem értem az embereket. Mindenki meg akar halni? :@ :@ :@

Kommentek

Zsó

Velem két héten belül másodjára csinálták meg ugyanazt ma: fõútról balra akarok lekanyarodni, index, lassítás minden és a hülye baromállatja meg megelõz..... pedig már olyan fényes az indexem , hogy kiveri a szemét a mögöttem jövõnek :@ elõször egy ksiteherautó, na az centikre volt, ma meg egy suzikis... :S nem akarom semmi esetre se általánosítani a dolgokat, de sokat láttam már hülye suzikust. Lehet csak mert sok van belõle? Szal történt egszer h hajtok be a körforgalomba, és mit látok? tolat benne egy suzukis, de utánfutóval !! :D :D Hát az azért csúcs volt :D

Tibee

niches #5067:
Körforagolmba utánfutóval tolatni? Az naggggyon meredek. :D :D :D

Törölt felhasználó

Mit is tanítottak neked a Kreszben?
;)

Tibee

Bikádi Gábor #5069:
A duda használatára gondolsz?

Lajoska

Tibee #5074:
Szerintem Gábor arra gondolt, hogy "elsõbbsége csak annak van, akinek megadják."

Az én módszerem a tarjáni tapló forgalomra: nyugtató zene és jó hosszúra nõtt középsõ ujj, valamint a hölgyekkel szembeni udvarias beszédstílus: "Mucikám, a piros lámpa nem azt jelenti, hogy a piros autók mehetnek tovább!"

Egyszer a stécénél a körforgalomban törtek majdnem össze: a hölgy indexelt kifelé, ezért én mentem befelé, de a hölgynek esze ágában sem volt kimenni - mondván, "behajtásnál felejthette úgy az indexet..."
Ilyenkor ráadásul nemcsak az autósokkal kell törõdni, hanem a hülye biciklis gyerekekkel és a nyálcsíkot csorgató robogósokkal is, akik "még éppen elférnek".

Tibee

Lajoska #5080:
Addig oké, hogy annak van elsõbbsége, akinek megadják, de ha akkor ér oda, amikor én már majdnem bant vagyok a keresztezõdésben, akkor csak van annyi esze, hogy elenged. Ha csak simán letúr az útról, akkor nem szólok semmit, mert az nap mint nap megtörténik, de ilyen. Ha fél másodperccel hamarabb érek oda, úgy oldalba kap, hogy szerény MiSi romokban lenne. :(

Lajoska

Tibee #5083:
Sajnos nagyon sokan átnéznek a kisautón.

Tibee

Lajoska #5084:
Sajnos igen. De utána mentem a TESCO-ba és mit találtam? Ezt a Ford Fiestát. Megismertem a rendszáma alapján és pont volt mellette egy hely. Beálltam mellé, mintha kísérteni a Kispolski, de utána felírtam a rendszámot és lefényképeztem, hogy mellette állok, arra az esetre, ha netán meghúzná a kocsi oldalát. :)

Buszos Petya

Féltengely...

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!