2007.08.07. Kedd

Na, a mai nap változatosan telt végre. Lajoskával lementünk Pásztóra bd. soft autóját csinálni. Én egy komplett autóra számítottam, amin csak a gyújtást kell bekötni, ehez képest egy félkész utó fogadott. Most van teljes felújítás alatt. A kábelek elég kuszán vannak bent, mondhatni elég nagy a káosz. A motor elektronikáját már bekötöttük, de beindítani még nem sikerült, mert valószínűleg a bent lévő gyertyák már nem jók, de próbagyertyával ad szép egészséges szikrát, na meg a finombeállítások még hátravannak. A héten még lenézünk, remélem akkor már sikerül életre kelteni a szörnyet. :) Az én autómmal is történt ám ma valami. :) Sikerült szereznem kisműszerfalat, aminek naggyon örülök. Ha minden igaz, még jön hozzá egy másik váltó, amit terveim szerint felújítanék, mert a mostaninak már nagyon csúnya hangja van, pedig olaj van benne. Na meg váltóból sosem elég. :D Amúgy meg szerintem kéne szereznem egy másik olajteknőt. Majd mindent szépen sorjában. :D Holnap mindenki szurkoljon ezerrel!!! :)

Ápdét:
Na, fasza. Má' mé' lenne minden úgy, ahogy szeretném. Természetesen karburátor nem mára, hanem holnapra jön meg. Terveztem pedig, hogy a bal első kerékfékhengert kicserélem, de ez most teljesen elvette a kedvemet. Majd holnap. Maximum az e.gyuszit összerakom ma. Kezd nagyon elegem lenni. A csúcs majd az lesz, ha majd a felújított karbival is szar lesz. Na akkor lesz az, hogy mindent és mindenkit felgyújtok magam körül.

Kommentek

Buszos Petya

Ez kispolszki. Ennél az autónl az a default-állapot, hogy valami úgyis elbaszódik. Így legalább meg tudjuk becsülni az üzemképes állapot minden egyes másodpercét. :D :D :D

Tibee

Buszos Petya #5996:
Tudom én. Még szokom. :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!