2007.08.29. Szerda

A mai napon odáig jutottam, hogy 99%-osan lepucoltam a motort. Reggeltől estig, szinte folyamatosan dolgoztam. Volt motorpucolás, de volt egy sokkal izgalmasabb munkám is. Gyártottam egy tuti kis motorpadot. Egy régi hátfalból, váltótartó bölcsőből és egy csomó zárt szelvényből. Megtartani már megtartja a motort, de beindítani még nem lehetne rajta, mert a váltótartó része még nincs teljesen kimerevítve. (elfogyott a pálca :) :) ) Szerintem tök jó lett. Még kerekeket akarok rá, hogy ne 4 embernek kelljen arrébvonszolni, hanem hogy lehessen tologatni. :) Elkezdtem a kipuffom pucolását is, de azt már nem bírtam befejezni. Az majd holnap jön. :) Van meló bőven, de legalább most, hogy úgyis szét van kapva az autó, odafigyelek a részletekre is és nem lesz úgy összetaknyolva, ahogy eddig volt. Remélem megtartom ezt a szokásom akkor is, amikor már úgymond készen lesz az autóm. :) Képek holnap lesznek, mert egyrészt sötét van már a fotózáshoz, másrészt nincs digitális fényképezőm. :) Ja, meg kipróbáltam hallásra, láda nélkük az "új" hangszóróimat. Előre egy pár MacAudio kétutas megnemmondom hány wattos páros megy, amik 16cm-eresek, hátra meg gőzöm sincs miféle mélyek mennek, amik 20 cm-esek. Majd építek valami nem felűnő ládát és azzal is meghallgatom hogyan szól. Így minden nélkül is évezredekkel fölülmúlja a százezeréves Videotonokat. Nem lesz egy kiemelkedő cucc, de az én fülemnek elég. Inkább a mocit hallgatom. :D :D

Kommentek

Lajoska

Kerekeket úgy célszerû rárakni, hogy a féltengely hajtani tudjon közülük egy párat. :) Aztán beindítani, és jöhet a móka, kacagás :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!