2007.09.23. Vasárnap

Rengeteget gondolkodtam mostanában, hogy hogyan legyen megoldva a kocsi kasztnizása. Mivel rengeteg a munka és nem szimpla sárvédőcsere meg hasonlók játszanak és aki hivatásosan ezt csinálja, tehát ebből él meg vagy nem vállalja, vagy elvállalja, de akkor sietne vele és ilyenkor nagyobb a valószínűsége, hogy elcseszi a dolgot, ezért nekem egy olyan emberre lenne szükségem, aki ezt hobbyból csinálja és nem sieti el a dolgot. Mostanában voltunk egy pont ilyen embernil, aki Miniket újít fel. (Lajoska egyik bejegyzésében megtalálható) Láttam, hogy hogyan dolgozik és azt is, hogy mi a végeredmény. Azt mondta, hogy a lakatosmunka úgy 200000 és 300000 között lenne. Először egy kicsit megcsapott ez az összeg, de utánagondolva rájöttem, hogy hosszútávon ez az olcsóbb, ráadásul ez a szebb is. :D Ráadásul Ő azt mondta, hogy el is tudja vállalni, de csak tavasszal. Először ezzel is bajom volt, de akkor megint nézegettem gyönyörűen restaurált Pókokat és megint húztam e felé a fickó felé. Tehát 99,9999%, hogy hozzá kerül az autóm, ugyanis mire vinné, addigra már pénzem is lenne nagy valószínűséggel a dologra. Ugyhogy jövőhéten hétvégén elmegyek a fickóhoz és mondom, hogy beírhatja a naplójába a Pókit kasztnizásra. :) :) :) Addig meg gyűjtögetem a pénzemet ezerrel. :D Szerencsére kasznielemet már nem nagyon kell vásárolgatni, mert a kasztnielemek nagyrésze már megvan, úgyhogy örülök. Remélem összejön a dolog. :)

Kommentek

Lajoska

Nekem elsõre szimpatikus volt a munkája.

KG

Ha nem sajnálod a saját bódét, akkor lehet egyszerûbb, olcsóbb lenne egy full gyári, garázsosat keresni, nem?

obrotka gyula

látom te is kezdesz megbolondulni. :) :) :) :) gratula. :) :) :) :) ettõl függetlenül gyakran nézz rá és szerezz egy fotógépet, hogy tudj jó képeket mutogatni.

KG #6816:
feltehetõen õ is sajnálná szemétdombra küldeni a kocsiját.
mennyi idegeskedést megspóroltunk volna mi is, ha vettünk volna egy zsír bódét. :) :) :) de ezt egyikünk sem tudta megtenni, mert kötõdünk a rozsdakupacunkhoz. :) :)

Törölt felhasználó

obrotka gyula #6819:
Pontosan, ezért van még meg mindig a fehér gép , ami elvileg se forgalmival nem rendelkezik se semmi, de évek óta velem van és még egyszer kifogom lakatolni sõtt akárhányszor le is fogom fényeztetni akárhányszor!

Tibee

Lajoska #6815:
Nekem is, csak elõször egy kicsit megütött az ár, meg az idõpont, de mondom jó lesz ez nekem is, meg az autónak is. :)
KG #6816:
Olcsóbb lenne valószínûleg, de két okból nem akarom a bódé cseréjét. Egy, mert megszerettem ezt az autót, mert egy csomó mindent átéltem már vel, másrészt meg elég sokat dolgoztam már rajta, hogy csak úgy lecseréljem a kasznit. :) :) :)
obrotka gyula #6819:
Igen, elborult az agyam. Túl sok benzingõzt szívtam. :D :D :D Fotók tutter, hogy lesznek és olyan gyakran fogom látogatni, amilyen gyakran csak tudom. :) Csak nehogy a kasznis idegeire menjek. :D
Polski #6822:
Ismerõs a dolog. :D :D

Törölt felhasználó

obrotka gyula #6819:
hm.... :) ti bajotok... :P

obrotka gyula

Bikádi Gábor #6826:
te vagy a példaképem.

Törölt felhasználó

obrotka gyula #6829:
nekem, meg Te (voltál).

Buszos Petya

Te tisztára idióta vagy. De legalább nem érzem magam egyedül... :D :D :D
Lehet, hogy a Pók csak egy proli, KGST-autó, de sztem ugyanúgy megérdemli az igényes restaurálást, mint egy Merci vagy egy MG...

KG #6816: Az is ugyanúgy rommá van rohadva, csak kevésbé látszik. ;) :D
De ez különben is olyan, mintha az ember a saját gyerekét eladná és elhozna egy másikat az oviból...

Tibee

Bikádi Gábor #6826:
De rossz nekem. :D :D
Buszos Petya #6832:
Jaja. Agyam eltávozott egy messzi messzi galaxisba. :D :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!