2007.10.27. Szombat

Az elmúlt két nap elég kalandosra sikerült a Lada szempontjából. Pénteken reggel kelnem kellett volna, mert mentünk Pestre zenekarral Anettka operát játszani. :D :D De mivel autóm egyelőre nincs, Ladán meg nem nagyon van műszaki, ezért maradt a busz, amivel lementem a másik buszhoz, amivel Pestre mentünk. Na a baj ott kezdődött, hogy elaludtam és annak a busznak a hangjára ébredtem, amin elvileg rajta kellett volna lennem. :D Na, akkor gyors telefonálás... Na ez nem jött össze. Gondolkodtam, hogy most akkor mi legyen, mert a következő buszomra 2 órát kellett volna várni. Tehát maradt a Lada. Tehát felvettem az ünnepi gúnyát, hangszer becsomagol, Ladába beül majd indítás. Hát, szó szerint pöccre indult az öreg. :D Egy fékpróba indulás előtt, melynek eredménye pár riadt cica, úgy 2 méteres fekete guminyom az aszfalton na meg a csikorgó gumik hangja. Fék nem húz semerre. Ne is húzzon, mert nem is olyan régen lett felújítva a teljes rendszer. Szóval elindultam nem kicsit parázva attól, hogy mivan, ha megállítanak és igazoltatnak. Szóval megyek be a városba és egy kerülő utat választottam, ahol talán kevésbé fordulnak meg a rend őrei, de az az út a rendőrség mellett vezet. Na hol fogyott ki a benzin? Na hol? Hát persze, hogy a rendőrség mellett. Lendületből továbbgurultam majd félretoltam a parkolóba és pihi. Este még Lajoskával elmentünk megnézni, hogy minden oké-e a kocsival és betoltuk egy normális helyre. Ma koradélután vittem bele benzint és egy felvezetőautó segítségével hazahoztam. Ekkor is paráztam ám rendesen. :D Utána közel a házunkhoz van egy hatalmas emelkedő. Itt egy kicsit lemaradtam a "felvezető" autótól. (direkt :) ) Mindezt azért, hogy kihuzathassam a hegyen. Na rájöttem, hogy kettesben 50-nél van a legjobb hangja az öregnek. Utána a buszfordulóban drift, majd megint leraktuk, had pihenjen az öreg megint egy kicsit. Ezúton köszönet a Ladának, hogy megmentette az életemet pénteken. :D :D

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!