2008.02.24. Vasárnap

Na, mit csinál a hülyegyerek, ha unatkozik? Igen, karbit szerel. :D :D :D Szóval ma kitaláltam, hogy kezelésbe veszem a felújított karbimat, mert idegesített, hogy alapjáratról ha nagyon kis gázt adok, akkor elkezd dadogni, majd leáll. Először azt hittem, hogy falsch levegő. Néztem a tengelyt, nem kotyog, néztem karbitalpat, bakelittálcát, tömítéseket, CO csavart, alapjárati fúvókát, de itt minden rendben volt. Ja, elfelejtettem írni, hogy a CO állításra nem reagált. Szóval feladtam elveimet és leszedtem a karbit. Atomjaira bontottam és megnéztem, hogy hol van a gáz. Dugulás nem volt, minden szép tiszta, olyan amilyennek lennie kell. Jó, a pillangótengelyre kell vennem műanyagokat, mert ezek, amik most vannak rajta, ezek valamiért nagyobbak. Utána odahoztam még két karbit összehasonlítási alapnak. Nézegettem őket, míg nem észrevettem a három pici lukat a szívótorokban, ami a kisegítő levegőt szolgáltatja a motornak (ha jól tudom :) ). Nézem a felújított karbit, mert mintha az enyémben olyan nem lenne. Hát volt is, meg nem is. Szóval a 3 lukból volt úgy másfél. :( Tűvel a felet kitágítottam egy egésszé, amekkorának lennie kell, de a harmadiknak helye sem volt, szóval saccra elkezdtem nyomkodni az alut a tűvel azon a ponton, ahol szerintem a harmadik luknak kéne lennie és egy kis erőlködés után lám, meglett a harmadik is. :) Én nem tudom, hogyan újítják fel ezeket a karbikat, de azért igazán odafigyelhetnének arra, hogy működőképes darabokat adjanak ki... Összeraktam, motorra felszereltem, beindítottam, fülre lőttem CO-t és végre nem torpan meg hirtelen gázadásra és végre lehet neki kis gázt adni. :) Szóval örülök és megint rájöttem, hogy autókám akkor is tud szopatni, ha nincs itthon. :D :D

Kommentek

Grosso

Ügyes, persze miért is ne, Novákon szerelsz, mert ugye közel van!!! :P :P :P

Tibee

Norberto Grosso #14730:
:) :) :)

Lajoska

Norberto Grosso #14730:
Miért ne? Amíg van egy hülye, aki elviszi... :D :D :D

Sztancsik Viktor

Hehe. :D A régi jó karbis, szivatós történet újra elkezdõdik.. :D :D

Grosso

Lajoska #14759:
Nos, de jó hogy nem nekem kellett kimondani! > ;) > ;) :P

Sztancsik Viktor #14761:
Nála ez már hagyomány! :P

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!