2009.02.04. Szerda

Hát, ma egy érdekes dolgot csináltam. Történt ugyanis, hogy egy pár hónapja hoztak a szomszéd hülye gyerekhez egy 850-es Fiatot megcsinálás céljából. Na, a megcsinálás az odáig jutott, hogy ami addig jó volt, az is tönkrement. Ott állt hónapokig, majd elkerült egy másik fickóhoz egy pár napra, aztán most nálam van. A történet az az, hogy a motorja fel vagyon újítva (nem általam) be lett szerelve (szintén nem én csináltam) nekem annyi dolgom lenne, hogy beindítsam. Csak mivel nem én szereltem be, nem nagyon tudom, hogy mégis mit kötöttek be, mit nem, meg úgy egyáltalán hogy épül fel az üzemanyagellátó rendszere, elektromos rendszer a motornál stb. Szóval az első gond az az volt, hogy az önindító nem forgatja a motort, pedig az akksi fel vagyon töltve jól. Kiszerelte a tulaj, elhozta nekem (ekkor még nem volt nálam a kocsi). Szétkaptam, aztán a két bronzkefébel az egyik éppenhogy, a másik kicsit jobban hizzáért. Mondom, faja, mert ilyet nem lesz egyszerű szerezni. Aztán összehasonlítottam a Polskiéval. Egy az egyben ugyan az. :D Konkrétan az egész önindító megegyezik, csak más az első pajzsa, ezért a behúzótekercs is. Szóval ezt könnyű volt szerezni. Összeraktam, próba kiszerelve, pörög mint állat, érezhetően erős. Beszerelve meg gyenge. Itt akkor elkezdtem nézelődni, hogy a motorra be van-e kötve bármiféle testkábel. Hát okos hülye gyerek nem kötötte be. De még a kasztnin se találtam meg lógva, úgyhogy ideiglenesen egy Pók motortestkábellel kipróbáltam, hogy megy-e. Ment. Ekkor öröm volt. Jött a motor betüsszentése. Na, ez már keményebb dió volt, mert elkezdett zuhogni az eső. De kitartóak (vagy inkább nem normálisak? :D :D ) vagyunk. Igen, vagyunk, mert közben megérkezett Grosso kolléga is. Jött "nyócötvenest" nézni. Közben meg megjegyezte, hogy milyen jó kis "négyhűtős vízhengeres" kis moci ez. :D Szóval indítás. Sajnos a sok akksi közül egyik se volt rendesen feltöltve, így nem nagyon bírták a kiképzést. :( Időnként pöffentgetett már. (Sajnos nem tudom, hogy egyáltalán jól tette-e be az előző okostojás az elosztót, így holnap meglesem ezt is) Közben besötétedett, minden tiszta sár volt, ráadásul mennem kellett próbára, így a szerelés folytatásos teleregényként holnap folytatódik... Köszi Grossonak a segítséget. Az Ő akksija bírta a legjobban a kiképzést. :D Ja, és kérdés is van. Ha valaki tudja, hogy merre kéne keresni a motor testkábel gyári helyét, azt igazán megmondhatná nekem. Ja, és azt is, hogy hol van a visszafolyó ág csőcsonkja, mert az se lett meg, ellenben a karbi alatt van egy kis csonk, amit én vákuumkivezetésnek nézek, de sehol sincs vákuumdob, ahova csatlakozhatna. Vagy az lenne a visszafolyó ág?
Tibee @ . Címkék: 850, fiat . 30 komment

Kommentek

Grosso

Mé'? Most mennyivel jobb? Most a két házzal lejjebb lévõ hülyegyereknél van > ;) :c)

Tibee

Grosso #29214:
De ez a hülyegyerek nem baltával kezdi. :D :D :D

CsuTee

Vaa de menõ gép, várom a fejleményeket :)

Grosso

Tibee #29216:
Ez igaz. De kell egy rendesen feltöltött akku, utána lehet babrálni tovább. ;)

CsuTee #29217:
Az bizony, fénykorában egy autóhifi stúdió reklámautója volt (ez részben pár benne felejtett hangszórón és fekete szövetkárpiton még látszik is). :D

Tibee

CsuTee #29217:
Nekem is nagyon tetszik. Még nagyon kicsi koromból emlékszem, hogy egy ilyen 850-esért voltam megbolondulva, csak utána jött a Bogármániám, és elfelejtettem a szegény kis malacorrút. De most, hogy Kispolskim van, és nézegettem öreg Fityókat, megint tombol a 850 láz. :) Kegyetlenül tetszik, ráadásul ez egy átlag 850-hez képest még egész jó állapotban van. :)

Tibee

Grosso #29218:
/1 Na jah. De megoldom én. :D :D

KeMa

Csinos kis malacka :D

Grosso

Tibee #29220:
Attól nem félek!
De utána lesz még egy feladat, ha beindult a gépezet, ugye tudod!

Átszerkeszteni a motort váltóstól Renibe :D :D :D

KeMa

Grosso #29222: Akkor miért nem kiszerelve akarjátok beindítani? Sokkal jobban hozzáférnétek :)

bexxter

Amugy ha segitség kell, van pár szerelõ a fiat850.hu forumán is..

Tibee

Grosso #29222:
:D :D :D
KeMa #29224:
Mert úgy nem lehet betolni. :P :D :D :D

KeMa

Tibee #29226: lehet. csak összekarcolod a kartert :D

Tibee

KeMa #29227:
Hát, én nem úgy terveztem, hogy spontánt tologatom a motort. :) Bár a betolást lehetne úgy is értelmezni, hogy betolom a garázsba. :P :D
bexxter #29225:
Köszi! Már bereggeltem, csak várom a jóváhagyást. :)

piciHuBo

Grosso #29222:
Ha gondolod van egy a bontóba nállunk szerintem egy 20 asért hozzájuthatnál :D

Olyan kérdésem lenne, hogy ennek a váltója jobb mint a póké? :D valamilyen téren? Át lehetne rakni szerintem... Szerintetek? persze akkor ha megéri :D

Tibee

piciHuBo #29234:
Hát, ezzel csak az a baj, hogy ha egy 850-es váltót tennél a Pókba, akkor úgy 110-el tudnál tolatni. :D Ennek a motorja balra forog sajnos. Viszont, ha jól tudom, a 600-as Fiatban/750-es Zastavában ugyan ez a váltó van, azok viszont jobbra forognak. Szerintem, ha megérné áttenni, akkor már lenne ilyen átépítés. Na, meg az tuti, hogy kell egy közdarabot gyártatnod a motor és a váltó közé.

KeMa

Tibee #29236: Annak a közdarabnak az inverz változata, mint ami a 900-as pókokban vannak :)

Grosso

KeMa #29227:
:D :D :D

piciHuBo #29234:
Kellene éppen, de sajnos sok a szívás vele, meg az anyagi része sem kevés, hogy hivatalosan is benne legyen. Fû alatt meg nem akarom, az mégdrágább mulatság lenne...

Horváth András

Hudááászééép autó Tibeeeee!!!
Ma láttam egy 850-est, fehéret, itt Kanizsán. Rájöttem, hogy nagyon vagány gépek.
Próbálj olyat, hogy berakod Misibe a 850-es mocit, a 650-eset meg ebbe. Úgy talán beindul. Valamelyik... :)

Steveee

Ejjha! Nem semmi gépezet. :)

Tibee

Horváth András #29244:
Nekem nem kell Pókba "sornégyes" motor. Elveszi a feelinget szerintem. :) Viszont, ha nagyobb motor kéne, akkor elgondolkoznék egy Zapó V4-esben (igen, tudom, az elég beteg dolog lenne :D :D ), vagy valamilyen 2-4 hengeres boxerban. :D Amúgy baromira tetszik a kis "nyócötvenes". :D Asszem sürgõsen nyernem kéne a lottón, mert egyre több ilyen õskövületet kéne vennem. :D :D
R. István #29250:
Jaja. :D :D
KeMa #29237:
Na igen. :D :D

Buszos Petya

Szépótó! :D :D
Ha majd egyszer vége lesz ennek a világgazdasági világválságos szarnak és egyenesbe jövök, akkor ruti beruházok egy ilyen kis vasba. :D

Tibee #29236: Ha a forgásirány-problémát kiküszöbölhetjük, akkor elvileg játszik a 850-es váltó, és azt már simán ötsebességessé lehet alakítani úgy, ahogy Imi is csinálta. Talán így lehetne egy low-cost ötgangos váltót kreálni kispókba. Ha a 850-es váltót össze lehet házasítani valahogy a pók diffivel és diffiházzal, akkor mûködik a dolog.

Plósz Gyula

Buszos Petya #29260:
Átteszed a másik oldalra difit oszt csõ mi?? :D

Tibee

Buszos Petya #29260:
Szerintem egyszerûbb lenne a Pókmotort balforgásúvá alakítani, és akkor "csak" össze kell házasítani a váltóval egy közdarabbal és kész is. Csak szerintem valamit kell kezdeni a végáttétellel. Gondolom nem egyezik a kettõ.

Buszos Petya

Tibee #29264: Balforgású pókmotor? Akkor újra kell kreálnod a hûtést, meg a kenést, más generátor kell bele, meg egyedi veztengelyt kell hozzá gyártatni. Nem egyszerû. Esetleg úgy oldható meg ha egyben átpakolsz egy Panda 30 mocit. Egyszerûbb a váltót meghekkelni szerintem. ;)

Plósz Gyula #29263: Mondjuk nem ennyire egyszerû, de szerintem valahogy azért meg lehet oldani valami hasonló megoldással. Két váltóból össze lehet hozni egyet.

Tibee

Buszos Petya #29267:
/1 Konkrétan a Panda moci átpakolására gondoltam. :) Anno KG írta még a Csevegõbe, hogy baromi költséges lenne megfordítani a forgásirányát egy váltónak. Aztán lehet, hogy tévedek. :) Amúgy a 750-es Zasti váltója nem ugyan az, mint a 850-esé, csak a forgásiránya más? Mert akkor egyszerûbb lenne azt meghekkelni.

Plósz Gyula

Buszos Petya #29267:
jah azt hittem pókváltóra gondolsz hirtelen.Elvetemült ismerõsöm pokjában ugy volt a 850 es moci h polák váltoval.difi megfordit oszt kész :D

Buszos Petya

Tibee #29269: Ezek azért nagyjából legóalkatrészek. Nem feltétlenül csereszabatosak egymással, de Fiatéknál se voltak idióták a hatvanas években, és valszeg nem terveztek minden típushoz új cuccot, hanem volt olyan, amit már úgy emeltek le a polcról. Az 500-as/126-os váltó szerkezetileg nagyon hasonlít a 850-esére, régebben nézegettem hogy egyes áttételi arányok még meg is egyeznek. Lehet, hogy simán kiadná egy 126-os és 850-es váltóházból épített hibrid házba a 850-es hosszabb váltótengelyével és egy 126-os kúpkerekével épített szerkezet, ami passzolna a 126-os tányérkerekéhez és diffijéhez. A végáttétellel meg lehetne játszani: 500-as, 650-es vagy BIS, ízlés szerint. ;)


Plósz Gyula #29272: Csak úgy fordítva tette be a diffit? Azt meg hogy a rákba'?

Tibee

Buszos Petya #29275:
/1 Persze, ezt értem. Végül is, ha komolyabban beletúrnánk a "váltótörténelembe", lehet, hogy kiderülnének olyan dolgok, amik kompatibilisek, és így tényleg lehet, hogy össze lehet mókolni egy 5-ös váltót.

Plósz Gyula

Buszos Petya #29275:
msn cimed küldd el privátba majd ;)

Buszos Petya

Tibee #29277: Igazából vagy nagyon pontos alkatrészrajzok és összeállítási rajzok kellenének, vagy pedig szét kéne szedni egy 850-es váltót és összenézni a pókéval, de szerintem koránt sem lehetetlen a dolog. :D

Plósz Gyula #29279: Oké, küldöm, bár mostanság egy kicsit ritkán vagyok emesén. :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!