2009.02.08. Vasárnap

Na, az elmúlt pár napban nem nagyon foglalkoztam az autómmal, mert mint tudjátok, egy Fiat 850-essel játszottam. Háááát, nem semmi kókányolásokat találtam benne. :( 4 hengerben 4 teljesen különböző gyertya, fekete légszűrő, nem létező motor-testkábel, agyonkopott bronzkefék az önindítóban, szétégett mex, de a kedvencem, a rotor. Ugyanis Ladáé volt benne, ami történetesen teljesen kompatibilis a 850-esével. Csakhogy az okos hülyegyerek ezt nem tudta. Szóval van a rotornak az alján egy távtartó rész kiöntve, ami arra szolgál, hogy ne engedje csúszkálni a ricnin a röpsúlyos előgyújtás állító részt. Na, de emberünk ezt úgy szerelte fel, hogy épp ki volt akadva az állítórész, ezért a távtartó miatt nem ment fel a rotor. Erre mit csinált, ledarálta a távtartót. Ezzel sikerült elérnie azt, hogy hol legyen szikra, hol ne, na meg gyújtás állításnál időnként megakadt az elosztó forgatás közben. Nem értettem, hogy miért, mert akkor meg pont jól állt a rotor. Csak az tűnt fel, hogy amikor leszedtem a rotort, akkor láttam, hogy szét van püfölve az alja. Na, mondom itt van a gebasz. Áttettem a Ladáét, és lám, nem lóg a tengelyen. Itt már csak ki kellett volna próbálni, de az akksi aszonta: "Szeva'" Ezért indult csak ma. De beindult, és ez a lényeg. Még egy féket kell rá varázsolni, töltést kell csinálni rá, kell bele másik olajgomba, és befoltozom a kiput is. Elvileg a héten elkészül. Közben meglátogatott még Sztancsik Viktor és Gabi703 is, és elszórakoztattak 850-ezés közben. Nekik is tetszik az autó, aminek nagyon örültem. Ja, és Viktor autóján egy kicsit javítottam a féken, amit írt is, de sajnos nem lett tartós. Gyanítom, hogy pofákat kéne cserélnie, csak ebben az a szer, hogy ferodolból még van rajta bőven, csak épp az önbeállük aszonták Neki, hogy: "Csütörtök". :(
No, de azért haladtam az én autómmal is ám. :) Kaptam Gabi703-tól egy pár BIS ülést. Mivel elég furán mutatna az autóban hátul zöld, elől szövet ülések, oldalt meg fekete kárpitok, ezért fogtam a BIS-eket, és építettem belőlük egy hibridet. Az ülés váza a BIS-é, a huzat a zöldeké, a háttámla szivacsa is a zöldeké, mert szerintem szebb, és retrósabb, hogy vékony, viszont az ülőlap szivacsa a BIS-é, mert nem látszik a módosítás kívülről, viszont beleülve kényelmesebb. Egyelőre csak a balos van készen, de holnap , vagy azután jön a jobbos is. Ja, és ezúton is köszönöm az üléseket Gabinak :)
Majd lövök pár jó minőségű képet a Malacorrúról. :)

Kommentek

Steveee

Hú bazzeg követni sem tudom, hogy melyik üléssel mit csináltál. :D :D Na mindegy :D
Elvileg hamarosan intézek egy látogatást Grosso bácsi felé, akkor majd meglehet nézni a Te autódat is? :)

Steveee

R. István #29441:
Így jár az aki hamarabb kommentel, mint mielõbb kép is lenne fent. :) :D

Siffi

"Egyelõre csak a balos van készen, de holnap , vagy azután jön a balos is. "

Nem lesz sok a balos ülésbõl? :D

Amúgy szép nagyon ez a zöld ülés :)

Tibee

R. István #29441:
Na, zsír. :) Tárlatvezetés délutánonként 15 órától 21 óráig tartok, belépés díjtalan. :P :D :D :D Ááá nem, bármikor jöhettek, ha ébren vagyok. :D
R. István #29442:
:D :D
Siffi #29444:
Huppsz, kicsit fáradt vagyok, de már javítom is. Köszi! :)

Grosso

Gratula bácsi, szép munka. :D És jó lesz az állítható háttámla is :D

R. István #29441:
Ööö, igen? Gyösztök? Errõl még én nem is tudtam :D
Na majd akkor egyeztetünk, mert eléggé összevissza dolgozok, de Tibee nevében is mondom, hogy megnézhetitek a szines vasdarabját (> ;) ), mert még nem autó, majd csak lesz :c)

Tibee

Grosso #29447:
Köszi tata. :D :D :D :P

Grosso

Tibee #29450:
Nincs mit fiacskám ;)

GABI703

Én köszönöm az ajtókat! :D
Elég csini lett, jó ötlet volt ez a hibridálás. :D :D :D

Tibee

Grosso #29451:
Fiacskáááám??? Mik ki nem derülnek. :D :D

Tibee

GABI703 #29452:
Nincs mit, és köszi még egyszer! :) BIS alkatrész még úgysincs a kocsiban. :D

Horváth András

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen turpisságokat lehet mûvelni ezekkel a székekkel, nagyon fasza ötlet. :) Mondjuk én a helyedben elõtte lecsiszoltam volna és felújítottam volna a festést a vázon, hogy újnak hasson a fekete váz is, vagy túl sokat akarok? :)
Hogy autót szerelni mióta tudsz ilyen fokon azt se tudom, de úgy látszik a dzsedi erõ most veled van. Minden elismerésem. ;) :)

Tibee

Horváth András #29456:
Igazad van, csak már annyira raktam volna össze, hogy errõl megfeledkeztem. Végül is nem nagy cucc lekapni róla a mûbõrt, úgyhogy még simán megcsinálhatom. :)
Hááát, 16 éves koromban vettem egy Trabit kemény 8000 magyar forintért. Hát, állapotát tükrözi az ára. :) Rajta kezdtem el tanulgatni a szerelgetést, csak sajnos jött az szomszéd baromarc (aki a 850-est is buherálta elõttem) és elhittem neki, hogy ért az autókhoz. Na ebbõl lett az, hogy szerencsétlen autót pár hónapnál többet nem bírt. :( Utána szintén pár hónappal összeszedtem a zsét egy DeLuxe Trabira (állófûtés, nyitható hátsó oldalablak, régifajta fejtámlás ülésekkel, króm lökhárítókkal). Na, ehhez már nem engedtem hozzányúlni, úgyhogy Õ már sokáig bírta. Egész jól sikerült kipofozni a motorját, pedig amikor hozzám került, akkor ritka nagy szar volt az is. A végére egy egész jó kis Trabi lett belõle, csak hát Õt is utolérte a rozsda, és a hattyúnyaknál meggyengült (ez azt jelenti, hogy a motort, váltót, kormánymûvet, elsõ futómûvet tartó bölcsõ gyorsításra, lassításra ide oda hajlott). Nem rallyzni használtam, csak erdõben, erdei utakon kocsikázásra. Sajnos ez a hattyûnak gyengülés, kiszakadás típushiba rajtuk. :( Õt eladtam a Pannóniámmal egyetemben, és ebbõl lett mûszaki a Polskira. A Polskiszerelést meg a baromarcú autószerelõk miatt kezdtem el én csinálni. Úgy voltam vele, hogy inkább viszem szerelõhöz, hogy jó legyen, minthogy én csináljam, esetleg rosszul. Amúgy baromi sokat segített a szerelésekben a tapasztaltak tapasztalatai (ez de furán hangzik :D :D ). Na meg hát érdekel is a dolog, de nagyon (konkrétan ez lesz a szakmám :D ) így hát ragad rám. :D

KeMa

Ez a zöld szín nem nagyon passzol szerintem a kocsidhoz. Azt mondom én. De ez lehet, csak az én álláspontom.

Tibee

KeMa #29458:
Mondták már páran, de nekem tetszik vele, de nagyon. :D Van itt Tarjániában egy sárga kúp-króm, aminek szintén zöld a bele, abban is jól néz ki. Nálam csak annyi a különbség, hogy a két színhez jön egy barna is. (Na nem a sz*rra gondolok :D )

KeMa

Tibee #29460: nem szar. Kapucsínó.

Tibee

KeMa #29461:
Tééényleg. :) Már majdnem elfelejtettem. :)

hollo

Az ülés váza szerintem is elbírt volna egy felújítást, ha már egyszer elemeire szedted :)
Horváth András #29456:

CsuTee

Jeahh végre röfög :D :D

Tibee

hollo #29463:
Igazatok van. :) Kb. 2 perc lebontani róla a huzat, úgyhogy ami késik, nem múlik. :D

Steveee

Tibee #29446:
Okééé :) :)
Grosso #29447:
2.) Nem-e? :P :D Hát akkor "Figyejjé má' mikorra lehetne menni?" :c) :D :D Oks, majd egyeztetünk idõpontot MSN-en, ha Neked is jó így. :) Igazából nekem mindenképp hétvégén lenne jó a suli miatt.  :/ De majd úgyis beszélünk. :)

Steveee

Amúgy meg elfelejtettem írni, hogy jól néz ki ez a "zõõõd" ülés. :) :D

VIKY-01

Hehe... A jó pap is holtáig tanúl! :D
Nem gondoltam volna, hogy így szét lehet kapni egy ülést, milyen 5letet osztogatsz itt Tibee!!! :P
Amúgy meg tényleg illõ lett volna felrakni Mihály-járgányról is képet... ;)

Buszos Petya

Ez a hibrid ülés ez ötletes. Gratula!

Tibee

VIKY-01 #29488:
:) :) Na igen. Szerencsére csak az egyiket raktam össze, a másik még külön él huzat és vázként. :) Mihály még ugyanúgy áll bakokon, mint eddig. :( Várjuk a jó idõt, hogy kezdhessem alvázvédeni. Addig meg mást nem akarok beletenni, hogy az se legyen se alváz, se üregvédõs. :)
Buszos Petya #29492:
Köszi! :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!