2009.02.19. Csütörtök

Még hogy az öreg autóknak nincs lelkük...

Történt ugyanis, hogy ma összeraktam a 850-es dinamóját a múltkori ékszíjtárcsa elszabadulás óta. Majd' egy hete nem volt beröffentve a kis gép, de így is pöccre indult. Ennek nagyon örültem. A jobb hátsó kerék alatti fékfolyadék tócsának már kevésbé.  :/ Úgyhogy fékdob le, munkahenger ki, új be, majd az egész rendszer lelégtelenít. Igen, az egész mert egykörös fékrendszere van még a jószágnak. :) Baromi jó lett a fék. Kiálltam vele az udvarból, hogy ha hazaér a tulaj, akkor már mehessen is vele. A kocsit lezártam. Megérkezett a fickó. Beül, ráadja a gyújtást, épphogy csak parázslik. Mondom nem fasza, mert én ezt nem így hagytam itt.  :/ Sebaj, betoltuk. Beindul, bár kicsit nehezen. Itt kezdett gyanús lenni a dolog. Beülök mellé. Indulnánk, az autó csak dadog, majd leáll. A fickó azt hitte, hogy leszívtam a benzint, de bebizonyítottam, hogy nem, ráadásul mibe tölteném? Szóval betoltuk még egyszer. Beindult, pöfög alapjáraton, majd szevasz. Hazatzoltuk. Másik akksi bele, fickó indítana, semmi. Fickó elmegy telefonálni. Tibee beül, indít és egyből életre is kel a kocsi. Kicsit meglepődtem. Motort hagytam járni, gyönyörködtem a hangjában, fickó visszajön, mondom akkor gyerünk most egy próbakört. Fickó beül, nem csinál semmit, semmihez sem ért hozzá az ülésen kívül. A motor elkezd köhögni, dadogni, majd leáll. Ekkor kezdett felmenni az agyamban a pumpa... Fickó kiszáll, fázik, hazamegy. Engem nyugtalanít a dolog, beülök, rányúlok a kulcsra, elfordítom, majd kiverik a szemem a visszajelzők. Mondom ez nem igaz. Fordítom tovább a kulcsot, erre beindul. Hagytam járni. A gyönyörűséges hangon kívül nem történt semmi. Mondom akkor most lefullasztalak, és adtam neki egy két gázfröccsöt. Szépen felpörög, majd visszamegy alapjáratra, és pöfög tovább... És most nem tudom, hogy utáljam ezt az autót, mert mindig a tulaj előtt b*szik ki velem, vagy szeressem, mert amikor akarom, akkor beindul és jól működik.  :/ Asszem inkább szeretem. :D :D Szóval beszéljünk szépen öreg autónkhoz, legyünk jó hozzá, és akkor meghálálja, mert LELKE VAN! ;)
Tibee @ . Címkék: 850, fiat . 41 komment

Kommentek

BeZiL

Igen tuti hogy lelkük van. Reggel -10be Skodába be 5 percig kérlelem induljon be, akksi full lemerít. Jó volt bicajozni:S
Délután újra beül, kulcs el kettõt forgat önindító és már megy is.Ki érti ezt? :D

Lajoska

Ez sok mindent elárul a tulaj és autója kapcsolatáról. Lesz még egy kis idõ, mire a Malac megbocsátja neki, hogy a szomszédotokban lakó kóklerhez vitte "javíttatni"...
Szerintem az ülés alatt megy egy kábel, ami a Te súlyod alatt nem, a fickó súlya alatt viszont megtörik, és kontaktot okoz. De az is lehet, hogy arcfelismerõ optikai-elektronikai rendszer van a mûszerfalban.
Vagy az, hogy Te nem olyan erõvel fordítottad el a kulcsot, hogy kiszakadjon a gyújtáskapcsoló...

Buszos Petya

Szerintem nálad akar maradni. :D :D :D

Lajoska

Buszos Petya #29808:
Vegyük meg neki.

tunyi1986

gyújtás kapcsoló milyen állapotban van? lehet nem ártana neki 1kis kontakt spray...

Steveee

Szerintem tartsd meg a kocsit! :D Nem akarod megvenni a tulajtól? Vagy nem adja?

Tibee

BeZiL #29804:
Ismerõs helyzet. :D :D
Lajoska #29807:
Azóta kiokoskodtam a dolgot, hogy mivel volt a gond. De nem rossz ötlet. :D
Buszos Petya #29808:
Jaja, erre gondoltam én is. :D
Lajoska #29809:
Ááá, ahogy elnézem sokat lesz még itt ez az autó. :D Hát no, lelke van. :D
tunyi1986 #29812:
Nem azzal van a gond. Az akksik merültek le sorra a fesszab hibája miatt, ugyanis ez is, mint sok 850-es dinamós. Na most beszart a fesszab, rákapocsolta a dinamót a rendszerre álló motornál, és mivel a dinamó egy egyenáramú villanymotor, ezért ügyesen leszívta az akksit.  :/ De akkor is lelke van, mert miért mindig akkor szarakodik, amikor itt van a törvényes gazdija? :D

Steveee

Mellesleg képeket kérünk az autóról, he! :D

Lajoska

R. István #29813:
De, meg akarja venni. Csak még nem tudja. :)

Tibee

R. István #29813:
Nem hiszem, hogy adná, mert direkt 850-est keresett, amikor ezt megvette. Most nem venném meg, mert már így is sorban áll a Lada a rendbetévendõ (de fura szó :D ) autók közül, úgyhogy Õ a következõ projekt. :) Na meg hát szegény kis Malac nagyon nincsen a toppon, úgyhogy vele is rengeteg meló lenne. De ami késik, az nem múlik. :D :D

Steveee

Lajoska #29816:
Elhiszem ;) :)
Tibee #29817:
Érteni. Akkor ha még maradni fog Nálad, talán még én is majd megtekinthetem élõben. :D Addigis képet róla! :D Gondolom, hogy most Misi háttérbe szorult, a 850-es miatt. Vagy Õ is haladt már? :D

Lajoska

Tibee #29817:
Rendbeteendõ. ;)
Nem mindig Te választasz, van, amikor az autó választ Téged. Ennél egyértelmûbben ezt meg sem tehette volna, csak ha rádáll.

Tibee #29814:
utolsó: Azért, mert a törvényes gazdija a sorsára hagyta egy kontárnál.
Ha leszívta az akksit, Neked hogy indult be?

Tibee

Lajoska #29816:
Dehogynem tudom. :D Felkerült a tervezett autók listájára, és igencsak beelõzött mindent, úgyhogy ha végre lesz saját állásom, és ezáltal pénzem, és elkészült a Biguli, akkor örökbefogadok egy ilyen kis Malacot is. :D
R. István #29815:
Lesznek, de már megint setít van.  :/ :(

Tibee

Lajoska #29820:
/1 Tényleg. :D
/2 Nem tudom. Szépen kértem, vagy ügyesen ültem bele. Nem tudom. Jó, nem úgy forgatta, ahogy kéne, de forgatta és beröffent. Tisztára mind valami sci-fi, vagy inkább horror? Csak aztán nehogy Christine-est játszon, és kinyírja a gazdit, hogy ide kerülhessen. :P

tunyi1986

Tibee #29814:
uccsó aztarohadt :D akkor a dinamó akarta forgatni a mocit..kemény...és a szénkefék egybe vannak még benne? :)
Remélem ha ezzel elkészülsz,akkor már nem jön elõ rajta semmi hiba...

Lajoska

Tibee #29821:
Jegyzetelek. :)

Tibee #29822:
/1: Skill. :)
...
/2: Pedig az sem utolsó ötlet. Vagy legalább a szomszédon bosszút állhatna az elkalapált rotorért.

Tibee

tunyi1986 #29823:
Ugye? :D Remélem kibírták, majd holnap tüzetesebben átnézem a töltõrendszer is. Ártottam én Neked? Jöjjön csak elõ rajta sok kis hiba, hogy itt legyen még. :D
Lajoska #29824:
/1 Inkább ne. ;)
/3 A hülyegyereken majd bosszút áll az élet, a végrehajtó meg a rõdnerség lesz. :D

Grosso

Renikénél nem mûködik ez, akárhogy kérlelhetem... :S
Ez se semmi sztori, de az enyém se:
Mnovák, reggel 5 óra, -14 fok, indulnék melóba, Reni nem indul, önindító csak nyöszörög (garázsban állt, nem fûtöttben)
Salgótarján, reggel 6 óta (éjszakás voltam, autó hófehérre fagyva,) -16 fok, küllõre indul!

Ez is érdekes. :D Úgylátszik csak otthonról nem akar eljönni :D

tunyi1986

Tibee #29825:
áá nem ártottál :D ha így akarod hogy legyen,ám legyen,de okosabb lenne úgy szerintem,hogy most jól megcsinálod,és a tulaj majd a késõbbiekben is hozzád fogja vinni az ótót,így többször láthatod :) és szerelheted.

Tibee

tunyi1986 #29827:
Így lesz, mert nem én cseszem el folyamatosan, hanem sorra jönnek elõ olyan hibák, amik az eddigi kókányolások miatt vannak. :(
Grosso #29826:
Magyarul lelke van. :D Nem szeret korán kelni, nem szeret elmenni otthonról, ellenben alig várja, hogy hazamehessen. :D

Sztancsik Viktor

Nem semmi az autó! Tényleg lelke lehet! :)
Nekem Mesi csinálta azt nem rég, hogy ha egyik haverommal mentünk valahová, állandóan elkezdett rángatni. De csak akkor. Ha egyedül mentem vele, semmi baja nem volt. :) Valószínûleg nem szereti õt a kisautó. Habár mikor anno tavaly õsszel Anita járt Mesivel dolgozni, õt sem szerette, mert nála is mindíg rakoncátlankodott. :)

És komolyan azt hitte a tulaj, hogy leszívtad a benyát? :O

Grosso

Tibee #29828:
2/ akkor erre nagyon rábaszott, nem garázsdísznek van :D :D :D

Sztancsik Viktor

Grosso #29830:
Szerintem azt szeretné, hogy bevidd magad mellé a szobába. ;) :D

Tibee

Sztancsik Viktor #29829:
Hehe, csak beigazolódik a gyanúm. :D :D

Jaja, azt hitte.  :/ De azért, mert elõtte a másik hülyegyerek, aki csinálni próbálta, az a benne lévõ benzint leszívta belõle.  :/ De bebizonyítottam, hogy elkezdtem fújkálni neki a benzincsövet, hogy hallgassa meg, hogy van benne. Na meg hát elég sokáig járt "benzin nélkül". :D
Grosso #29830:
Hehe, nem is. Csak kicsit lusta. :D :D Na jó, ha felébred, akkor már nem az. :D

Lajoska

Tibee #29825:
/u: Igaz, szerel még õ magának féket...

Grosso #29826:
Nah igen, ilyenek a gyerekeink. Máig rejtély, hogy hogy tudott a menesztõ épp Tibee-ék háza elõtt szörnyethalni, mint ahogy az is, hogy a Tesco-parkolóban lévõ használtautó-telep elõl miért nem akart elindulni, amikor rá mertem nézni néhány másik autóra...

Lajoska

Lajoska #29835:
(link az elõzõhöz: http://garageblog.net/blog/lajoska/1868 )

Grosso

Sztancsik Viktor #29831:
Mondom használós autó, nem virágtartó! :c)

Lajoska #29835:
Lajoska #29836:
Naigen, tényleg lelkük van, vagy csak marhajó haverságba vannak Murphy bácsival :D :D :D

Tibee

Lajoska #29835:
/2 A menesztõt én sem értem. Simán kihoz azon a bazinagy hegyen, semmi olyan jel nélkül, hogy meg vagyon halva a menesztõ. Erre egy kis lejtõrõl lefelé meg elszáll. :D

Sztancsik Viktor

Grosso #29838:
Pedig épp javasolni akartam volna még a tyúkólként való használatát...> ;) > ;) :c)

Grosso

Sztancsik Viktor #29842:
Óhogyaza... :F :F :F :F :F
(tudom, h nem mûködik, de GÉPPISZTOLYOS SZMÁJLEE)

Lajoska

Sztancsik Viktor #29842:
Az nem tyûkól?

Sztancsik Viktor

Lajoska #29853:
Nem. Tyúkól! :D

Grosso

Lajoska #29853:
Nem, nincs itt Anita :D

CsuTee

Ez jóó és akkor most mi van? Elvitte a tulaj? Vagy ráj9ttél miért van ez?

Tibee

CsuTee #29859:
Aha, rájöttem. A szar fesszab miatt a dinamó villanymotorként üzemelne, ezért faján szívja az akkut lefelé álló helyzetben. Aztán, ha beindul, akkor nincs gond, mert akkor tölt ugyan, de amint leállítom, már nem bírom újra indítani, mert az önindító mellett a dinamó is felvesz egy adag áramot, így már csak annyi marad az akkuban, hogy a behúzótekercset mûködtesse és más semmi. Úgyhogy holnap, de legalábbis a hétvégén ezzel fogok/kell játszanom. De nem tagadom, szeretem csinálgatni a kis Malacot. :D Amúgy elég érdekes, mert elõször arról volt szó, hogy az önindítót kéne életre kelteni. Aztán akkor röffentsem már be, meg akkor már a féket is csináljam meg, és most a töltésnél járok. :D A következõ a kasztnizás lesz? :D :D

CsuTee

Tibee #29868:
Háát nem messze vagy már tõle :)
De akkor jól haladsz vele csak így tovább :)

Törölt felhasználó

Remélem vasárnap este friss zsíros haladós képeket látunk Misirõl a blogodban! :P :P :)

Tibee

CsuTee #29873:
Hát, szerencsére már közel járok a célhoz, fõleg, hogy sikerült szereznem egy fesszabot. :D
Polski #29914:
Hááát, gyanítom, hogy nem lesz róla újabb, haladós kép. :( Hidegben nem akarok alvázvédeni, mert szerintem semminek sem használna. :( Addig meg mással nem tudok haladni, ami az autón van. Csak olyannal, aminek mindegy, hogy milyen hideg. Ilyen pl. a 850-es rugós kuplungtárcsa beszerelése. :D :D :D

Lajoska

Polski #29914:
Majd csinálunk olyanot.
Tibee-nek adunk egy vödör grafitos zsírt, én meg adom a halat. A háttérben pedig ott lesz Misi.

Steveee

Lajoska #30011:
Bazze, ez nagyot ütött! :c) :D "haladós"="én meg adom a halat" :D

Lajoska

R. István #30033:
zt már el sem merem mesélni, hogy a múltkor bementem a fogadóirodába. Kértem egy fogat, erre kiröhögtek.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!