2009.05.26. Kedd

Na, akkor újra jelentkezem. :) Elkészült a futómű. :D Járóképes az autó, megy, mint a barom, de ami a legjobb, hogy ugyanígy meg is áll. :D Szóval akkor kezdem az elején. Vasárnap összeraktam a hátsó féket is, majd elkezdtünk légteleníteni. A hátsó kör hagyta is magát, no de az első... Azzal volt ám szívás rendesen. Történt ugyanis, hogy visszaengedett fékpedálnál sem volt közvetlen összeköttetésben a fékfolyadéktartály, és a fékmunkahengerek. Valami nem okés belül, de még nem szedtem szét, hogy megnézzem mi a hiba. Szóval kellett venni ismét egy főfékhengert, ami ezúton köszönök Lalinak, hogy megelőlegezte. :) Azzal már minden simán ment. Lett is brutál fék az autón. :D Komolyan, mintha fékrásegítős lenne. Alig teszem rá a lábam, egyből érezhető a lassulás, ha meg rányomok, de nem is izomból, csak úgy erősebben, akkor meg kifejelném a szélvédőt. (Már, ha lenne benne :D :D :D ) Szóval a fék az valami überfrankó lett. Egy kicsit tartottam attól, hogy túl gyenge lesz, mert sokak mondták, hogy nem erőssége a jó fékhatás. Majd kiderül, hogy hosszútávon mit mutat, de engem már most meggyőzött. :D A motor szokásához híven szépen ketyeg, jól indul, jól megy, viszont ami új, az a váltó. Ezt a váltót a kocsi összezúzása utáni napon bontottuk. Belenéztem, szép volt, úgyhogy egy tömítéscserén, olajcserén, és diffihézag állításon kívül mást nem is csináltam vele. Na jó, természetesen lepucoltam szépen. :D Aztán a próbakörön ki is derült, hogy nem csak szép, de jó is. Szépen, határozottan veszi a sebességeket (ja, itt az is közrejátszik, hogy a kulissza is abból a bontott autóból származik, rendberaktam, nem kotyog, és nem is csörög. :) ) nem zúg, szép halk az egyes. Mást nem is várok tőle. :D Kormánymű. Felemelő érzés, hogy arra megy az autó, amerre ÉN szeretném, és nem kell vele küzdenem. :D Nem kotyog ott se semmi. És ez még csak jobb lesz, ha be lesz állítva a futómű rendesen. Szóval műszakilag az autó számomra tökéletes lett. :D Ja, ma megvolt az olajcsere. Fincsi ásványi Valvoline 15W 40-es olajkát kapott. Örült is neki, mert ezt szereti. Ami kijött, az is elég szép volt, csak mivel sokat állt, lecseréltem, tuti ami fix alapon, mert hát ugye az olaj is öregszik. Akkor voltunk bontózni a hétvégén Lalival és Grossoval. A cuccok, amiket hoztam, az két Zsiguli tetőkárpit szigeteléssel, tartóvasakkal, mindennel együtt, Samara szerszámos táska, Pócki apróságok... Sajnos csak egy '87-es Pók volt. :( Tényleg fogynak. Nagyon. Szóval alakul a Kisautó, Velencén mindenképp ott lesz. Köszönet a sok segítségért Lalinak. :)
Valamiért beromira tetszik így :D

Kommentek

Laceeee

Csak ügyesen :)
Mehet bele a kárpit, az üvegek (tudod, hogy kell berakni?) kell rá egy mûszaki és mehet is :)

Lajoska

Fõfékhenger: Elõlegeztem? Ezt a nyelvet nem beszélem, Uram... :)
Használd egész lábbal. ;)

Épp most olvastam az egy-másfél évvel elzelõtti blogjaidat, rettenetesen durva, ahogy ezt az autót megálmodtad, megtervezted, aztán megépítetted. Le a kalappal.

Tibee

Laceeee #34037:
Igyekszem. :D
Persze, csavarhúzóval, aztán meg majd pszichológussal kell magam kezeltetni egy pár évig. :D :D Szóval igen, tyudom. :)

Grosso

Gratula Tesvírem, végre szépen haladsz. Jövõhétre bejelentjük mûcakira, jó? :D :D

CsuTee

Tyûû nagyon cíííp :) Ez a gyári magasága vagy még lett is emelve rajta? :O Van ám hely a rugózásnak :)

Tibee

Lajoska #34038:
Hát, én is visszanézegettem, aztán jól kiröhögtem magam, hogy mekkora baromságokat is csináltam, de azért jó volt nosztalgiázni, hogy na, ilyen is volt. :D
Grosso #34040:
Hát no, bátya. :D Igyekszem. Jövõ héééten? Nem lesz az kicsit késõn? :D :D
CsuTee #34041:
Köszi! :D Na igen, a rugókhoz nem nyúltam. :D Lehet, hogy emiatt a magasság miatt fértek el a traktor (155/70 R13) kerekek alatta beleérés nélkül. :D Most így kis kerekekkel meg lábujjhegyen áll. :D

Grosso

CsuTee #34041:
Terepgokart lesz > ;) :c)

Tibee #34042:
2/jah, bocs! Szólok Zolikáéknak, hogy péntek reggel 8-ra vinnéd! ;)

VIKY-01

Hinnye de szép ótó! :D Gratulka hozzá!!! Nehéz betelni a látvánnyal...
Remélem vasárnap ezzel gyüsztök?! ;) :c)

obrotka gyula

Tényleg szép. Hatodik képen látszik, hogy mennyire brutálisan nagy a rendszám az autóhoz képest. :) :)

Horváth András

Annyira gyönyörû, hogy az elején minden "vonal" vízszintes meg párhuzamos (lámpák, indexek, lökös, ívek). :) Levesz a lábamról. :)
Kúposfelnikkel mi a terv? Homokszórós szintrezõs meg minden ilyen finomság? Meg aztán a szélesgumik?
Nekem kicsit magas a gép, de amúgy csodaszép. :)

Tibee

Grosso #34043:
/1 Persze. Ha alacsony lenne, akkor nem tudnék csapatni vele a szántásba. :D
VIKY-01 #34052:
Köszi! :) Hát, sajna azért ott még nem tartunk. :(
obrotka gyula #34054:
Köszi! :) Kettõ el sem férne rajta egymás mellett. :D
Horváth András #34056:
Köszi! Nekem is ez tetszik rajta nagyon. :D Bezzeg régen a kancsi lámpákkal, nem látható vonalakkal, ellenben szép nagy nem általam beszilózott lyukakkal... :D :D :D Ezek egyelõre maradnak így, viszont van egy felújított garnitúrám, amik majd most kerülnek fel, és egyszer biztosan lesz rajtuk széles gumi, de a mikort, azt még nem tudom. Ja, a FIAT feliratosak meg majd felújítódnak, ha végre kész a kocsi, és megint lesz valami HUF a farzsebemben. :D A magasságát tényleg kicsit fura, de nézegettem az eles.pl-en a piros kúpost, az is kb. ilyen magas. Sebaj, majd egyszer leülünk mi is. :D

Laceeee

Tibee #34039:
egyébként kánikulában talán jobb lenne szélvédõk nélkül :D Fõleg amikor 90-nél a szemedbe csap egy nyári zápor és dió nagyságú jegek :D :D

VIKY-01

Laceeee #34062:
Hja, vagy Õ lehetne a vidám "motoros", agyig muslicásan... :P :c)

Tibee

Laceeee #34062:
Az tuti. :D Jobb, mint a légkondi. :D Azért a jégesõnek nagyon nem örülnék. Fõleg nem a diófélének. Jó, hogy mondod, egy pokróc mindig lesz a kocsiban, hogy ha nem tudok bemenekülni sehova, akkor is legyen mivel megvédeni a meteoroktól. :D
VIKY-01 #34067:
Simán. :D

KG

Odabaszós, Tibeee, odabaszóóós! :)

Laceeee

Tibee #34069:
vagy megoldod úgy mint a tunyi :D http://garageblog.net/image.php?image=15363&width=580
:D :D
VIKY-01 #34067:
de Tibee polskis nem bogaras :P :P

Tibee

Laceeee #34079:
/1 Bazeg! :D :D :D :D
KG #34078:
Köszi, KG, kösziii! :D :D

norberto

Nagyon szépecske! :) Gratula! :) :) ;)

Törölt felhasználó

Gratulálok! Szélvédõt neki! Futómû állítás és gogo mûszaki szakira. :)

Amúgy felnikkel mi a terved gondolom gumizod mindenképp õket? Színben Karki kúpos színben nem gondolkodtál?

Tibee

norberto #34083:
Köszcsike! :D :D
Polski #34084:
Köszi! :) Kb. ennyi kell neki, csak a szélvédõk elõtt még a tetõkárpitot kell bejátszani, ami nem lesz könnyû szerintem, de megoldjuk. :D Felnik nem ezek lesznek fönn egyelõre. Ezekkel más terveim vannak. :D Egyelõre a Faci féle ezüst kúposok mennek fel, amiket anno az oldalon is hirdetett.

Tibee

Polski #34084:
Ja, és igen. A Fiatos felniket viszont vagy a gyári tojásfehérre szeretném, vagy a Karki féle szürkére. Még majd megálmodom. :D

Törölt felhasználó

Tibee #34086:
Tibee #34085:
Ja tényleg, az ezüst felnik! Azokat régen kinéztem téligumis garnitúrának de aztán orr átfényezés lett abból a pénzbõl! :)

Dave07

Gratula, alakul :D

Sztancsik Viktor

Hûdenaggyontuttíííí! :D :D :D
Gondolom szó nélkül felment azon a meredek utcán a várhoz. :D Lefelé, meg mehetett a fékpróba. :) :)
Nagyon szép lett a kisautó. Mindössze nekem is csak a fent lévõ kúposok állapota rontja az összképet... mert így olyannak tûnik, mintha egy vadiúj autóra feldobtál volna négy "lelakott" kereket. :)

Törölt felhasználó

GYÖNYÖRÛ :P

KeMa

Sztancsik Viktor #34102: Azét tûnik olyannak, mintha egy vadiúj autóra feldobott volna négy lelakott kereket, mivel pontosan egy vadiúj autóra tett fel négy lelakott kereket :D :D :D

Sztancsik Viktor

KeMa #34108:
Igaz. :D De akkor is kilóg az összképbõl. :D :D

Tibee

Polski #34091:
Höhö, aztán ingyen megkaptam õket. :D :D
Dave07 #34093:
Köszi! :D Muszáj neki. :D
Sztancsik Viktor #34102:
Köszi! :D Perszehát. Majdnem 3-asban ment ki, de aztán a legvégén visszatettem 2-be, hogy ne kínozzam. Fékpróba is megvolt persze, aztán most már megvan a brutál fake. :D Kerekek szépek lesznek ám. :D
Suhajda Dávid #34103:
Köszi! :D
KeMa #34108:
:D :D :D

Steveee

Tecc ;) ;) ;) ;) :) :) :) :)

Plósz Gyula

beadja ;) Gratula,hogy ezt igy egyedül csináltad. :)

Lajoska

Sztancsik Viktor #34102:
Nem láttad még z Overhaulint? Ott is az utolsó mûveletek egyike az új kerekek felszerelése.

Tibee #34086:
Siess azzal az álommal.

Laceeee

Tibee #34112:
kereket fújd le tesco ezüsttel úgy, hogy a cucc rászáll a gumira is "merazatuti" :D

Törölt felhasználó

Laceeee #34131:

Az se baj ha fuj a szél és poros helyen csinálod, arra is ügyelj, hogy jusson a kocsi oldalára is belõle! > ;) :D

Tibee

R. István #34118:
Köcc! :D :D :D :D
Plósz Gyula #34127:
Köszi! :D Hát, nem igazán egyedül csináltam, talán csak a szerelés részét. Igaz, a szerelésben is lenne segítség, de önzõ vagyok, ezért azt a részét kisajátítottam magamnak. :D
Lajoska #34130:
/2 :D
Laceeee #34131:
Ez egyértelmû. :D De inkább ecsettel festem jó vastagon, hogy sose száradjon meg. :D
Polski #34133:
Na jó, a kedvedért majd fújok is, hogy a kocsi oldala is összeködölõdjön. :D

Lajoska

Tibee #34140:
/utolsó: Te úgyis szoktál fújni :) Bár tubával festeni még senkit sem láttam.

Grosso

Lajoska #34155:
Pedig szerintem nem sokkal nehezebb, mint egy teddyhengerrel ;)

Lajoska

Grosso #34157:
Nem, a tubának túl nagy a keresztmetszete (ezáltal kisebb nyomást lehet belõle kipréselni adott kapacitású tüdõvel) ahhoz, hogy hatékonyan felvigye a festéket.

Majd veszünk Tibee-nek egy oboát.
(oké, lelõttem magam, de ez rohadtul magas labda volt.)

VIKY-01

Lajoska #34160:
Már Tibee is ???? Akkor Õ is elmúlt 21... :c)


Bocs, Tibee! IMÁDUNK AZÉ'! :P

Lajoska

VIKY-01 #34168:
Persze, hogy imádjuk.
Szép autója van.

Tibee

Grosso #34157:
Teddyhengerrel fújni? :D :D :D
Lajoska #34160:
Pill, megyek hányni... :P :D :D :D
VIKY-01 #34168:
El hát, de a hajlamai azok csakis olyanok, amilyennek teremtette "A FÉRFIT" a Jauisten. :D :D :D :D

Lajoska

Tibee #34171:
/2: Inkább fújd, úgy jobb a hangja.
Láttad, Flórának is milyen szépen szól... :P :c) :c)
/3: Azaz: állandóan részeg, meccset néz és nem hajtja le a vécéülõkét?

GABI703

No megint csak gratulálni tudok, egyszerûen überfrankó! :D

Tibee

GABI703 #34188:
Köszi. Megint alkotok rajta, de ez még meglepi. Nekem is. :D :D :D

Lajoska

Tibee #34191:
Pedig megígérted, hogy megvársz a négyhengersítéssel!

Oops, már megint elszóltam magam.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!