2010.04.29. Csütörtök UPDATE!

No, úgy 1 hete került hozzánk egy autó. Igazából senki sem számított rá. Örülünk neki, mert mégiscsak jó, ha van a háznál egy nagyobb, hétköznapi használatú autó, ami nem is néz ki rosszul, sőt.
Na, Ő itt KáMFor. :) Egy 1,4-es 16 szelepes benzines "kisnagy" autó. 19000 km van benne, 2006-os gyártású, tehát már a ráncfelvarrás utáni példány. Egész jó vezetni, nagyon csendes, nagyon keveset is eszik, viszont baromi praktikus, jól variálható az utastere, kényelmes vezetni hosszabb távon is. A futómű az nagyon tuti, olyan, mint egy vonat, nagyon jól fekszi az utat.
Mivel pesti autó volt, és a nagyszülőktől került hozzánk, ezért van rajta pár kisebb sérülés, de egyik sem vészes szerencsére. :) Viszont, ami rosszabb, hogy egyszer kapun belül feltörték a kocsit, hogy kilopják belőle a kormány légzsákot... :@ Szerencsére a jobb elsőt nem szedték ki, azt már "kicsit" húzósabb lenne pótolni. És voltak olyan "rendesek" az elkövetők, hogy a legkisebb ablakot törték be, a kormányoszlop burkolaton meg még a csavarokat is otthagyták... Szóval, ha valaki tud olcsón légzsákot, az szóljon. :)
Sokakkal ellentétben nekem kifejezetten tetszik a formája, hogy olyan "kiskombi", és viszonylag magas az alja. Olyan, mintha lábujjhegyen állna, hogy észrevegyék a nagyok. :) Tetszik, hogy olyan aranyosan bugyuta tekintete van.
Összesítve: Szerintem nagyon jól megleszünk hosszú távon. :) Annyi tervem van vele, hogy a rajta lévő hibákat kijavítjuk, és egyszer majd kap egy vonóhorgot és 4 szép alufelnit. :) És ért ma egy érdekes dolog. Azt már-már megszoktam, hogy a Polskisok időnként inetek maguktól, de legalábbis visszaintenek, ha villantok, de ma 2 Fusionos is intett. :) Ez olyan furcsa volt nekem, de mindenképp jó. :)
Az pedig külön öröm, hogy innentől kezdve nem kell a Póckit napi használatban gyilkolni, és a Ladát sem kell majd ugyanígy használni, ha egyszer elkészül. :)

Update: Ma megvolt a légszűrő csere. Elég koszos volt már, úgyhogy bőven ráfért a csere. :) Olajat nem cserélek, mert 4000 km-el ezelőtt volt benne cserélve. És ezt onnan tudom, hogy én cseréltem. :P :D
Ezt a tulajdonságát sűrűn ki fogom használni szertintem. :) Sportkormány :)

Kommentek

Grosso

Baszki, nem mondod, hogy mostmár Õ is a Tiétek? Gratula hozzá amúgy!

Tibee

Grosso #43996:
Olyasmi amúgy. Ez jó is meg nem is. Köszi! :)

viandr

Gratula a géphez!
Az aux gomb gondolom nem üzemel.
Ha gondolod, tudok dobni hozzá pár infot, bratyóm focusába hasonló, gyári rádió van, abban most csináltuk meg, némi kiegészítõvel :D

Tibee

viandr #43998:
Köszi!
Jól gombolod. :) Mesélhetnél róla. :) Tettetek bele USB-t?

viandr

Tibee #43999:
Nem, usb még nincs, és lehet, nem is lesz.
A rádióról majd csak valamelyik nap fogok tudni mesélni, mert most nincs elõttem, hogy mit hova kell kötni, de majd meglesem, ha találkozom bratyómmal. ( ez vagy holnap, vagy a hétvége folyamán lesz esedékes.)

Tibee

viandr #44000:
Na, erre kíváncsi vagyok. Elõre is köszi!

Lajoska

Gratula az autóhoz!
Misire ráfért már a váltás, szegény végigszolgálta az egész telet.

(Rajta elég furán fog kinézni a kúposfelni.)

tunyi1986

No akkor itt is gratula! De tibi szerinem üsd ki a hiba kódot,mer valamiér világít a légzsák lámpa : o)

"Egész jó vezetni, nagyon csendes"

ez most komoly? :D mi abban a jó hogyha csendes? én a fiestán azt várom hogy mikor rohad ki a kipufu hogy legyen má valami szakadt gép hangja :D

"kényelmes vezetni hosszabb távon is"
szerintem ez a döntésed megváltozik majd pár óra folyamatos vezetés után :D legalábbis nekem a fiesta ülése nem jött be..akkor má inkább pócki :D (de amúgy tényleg így van,mert ebben nem a padló lemezhez ülsz közel mint a polosnál,aztán elgémberedik a jobb lábad póckival sosem fordult elõ ilyen velem...)

Tibee

Lajoska #44002:
Köszi! :) Lehet, hogy felphotoshoppolok rá egy kúpost. :P :D
tunyi1986 #44005:
Én se tudom mé' világít. :D
Ja, komoly. :) Én úgy vagyok vele, hogy ha napi használatban van, akkor legyen csendben, mert nem csak én utazok vele, aztán nem jön be mindenkinek, ha nagyon hallani a motorhangot. :)
Most nyomtam le vele egy egész napos vezetést. Hajnali 5-kor irány Pestre, rokonok összeszed, állunk a dugóban 1,5 órát, utána Pesten sokat csalinkáz, kimegy Ferihegyre, elmegy Jászberénybe, majd hazajön. Ez valami 440 km-re jött ki, és egyáltalán nem fáradtam el benne. :) Pócki azért jó, mert abban meg fekszel. :) Ez meg olyan, mintha egy széken ülnék. :D

Lajoska

tunyi1986 #44005:
Jó az, ha csendes a használós autó.
Benõ után a Skoda (õ is húsz éves, tehát nem egy ûrkorszakbeli járgány...) olyan, mint egy relaxációs szoba, szinte el lehet benne aludni.

Nem lehet mindenben élvezni a motorhangot, ha egy kis sorkettes dübörgésre vágyunk, vissza kell ülnünk a Gran Turismoba. :)

Lajoska

Lajoska #44008:
Komment update.
Vezettem. :) :) :)
Olyan, mintha egyetlen alkatrészbõl állna, beleszámítva a vezetõt is.
Amikor elõször vezetek valamit, általában kell egy kis "megszokási idõ", amíg beletanulok, hogy mekkora a fék, a kuplung, de ez a gép mintha gondolatvezérelt lenne.
Nagyon tetszik. :)
Tibee, add nekem. :)

KeMa

Tibee #44007: 100k-s ellenállást a légzsák két vezetékére, utána kiiktatod a hibakódot, és máris nem fog világítani ;)

Lajoska

KeMa #44010:
Nem jó. Ütközéskor a kisöcsém feje ellenállásba fog ütközni.

KG

Egész csini autó. Már tudom, hogy mivel jön fel a félig Abarth motorom Pestre. > ;) > ;) > ;) Akár holnap a szocitalival egybekötve. :D :D :D :D

Gratulálni nem fogok hozzá, mert írtad, hogy van jó is, meg rossz is a dologban...
Viszont kívánom, hogy használd egészséggel, és legyen sok boldog kilométeretek együtt!

De hogy ne hazudtoljam meg magamat: jó váltó felöli gömbcsukló cserét is kívánnék! :D :D :D :D :D

Tibee

KeMa #44010:
Hát, ideiglenes megoldásként lehet, hogy beválik, de egy lufi mindenképp kell majd bele.
KG #44015:
Köszi! :) Ha legközelebb megyek vele a nagy falu felé, akkor elõtte szólok, és viszem. :) Most sajna sem hely, sem pedig idõ nem lett volna, hogy átadjam, de legközelebb megoldjuk, az tuti. ;) :)

Sztancsik Viktor

Öcsém pont ma kérdezte, hogy új autótok van, mert látott ma a városban vele. :) Akkor még úgy tudtam, hogy nincs. :)
Grat hozzá! :)

Lajoska

A kamionon nem voltál?

viandr

Izé. Azt már próbáltad, hogy berakod a kulcsot, lenyomod a km. nullázót, és nyomva is tartod, majd ráadod a gyújtást, és még mindig nyomva tartod, kb. 5 mp. ig.
Akkor digitális fordulatszámmérõtõl minden szar meg fog jelenni a kis digitális kijelzõn.

Tibee

Lajoska #44045:
Az kimarad idõ hiányában.
viandr #44068:
Aha, pont most. Na, nekem nem az történt, hanem kiakadt az összes mutató, majd vissza teljesen nullára, aztán alaphelyzetbe.

viandr

Tibee #44080:
Igen, meg elvileg a mûszerfal led je is világítanak, az összes. Utána a km. Nullázót kell nyomogatni, és k.sok mindent elõ tudsz hozni. Pl. Beindítod a motort, (persze elõbb odaléptetsz a ford. Méröhöz,) és akkor össze tudod hasonlítani az analóg kijelzõvel, hogy mennyire pontos.

Tibee

viandr #44085:
Ez baromi jó :)

viandr

Tibee #44086:
Na, ezekszerint kipróbáltad. :)
Kurvasokmindent meglehet ott nézni, van, ami literre pontosan kiírja, hogy mennyi benzin van a tankban. Majd valamikor átküldöm az aux kapcs rajzát, csak még nincs nálam.

Marczin Róbert

http://duen.hu/hirdetes.php?o=hir_resz&hirkod=daaacbacacfffcd41e14e3ab3df01725&s=5219

Nem tudom neked jó-e, csak most találtam, gondoltam szólok.

viandr

A line bemenet a PART C részben az 5-ös, 6-os, 11-es
pin-en van.
Az ábrát is át tudom dobni, csak pü ben írd meg hova menjen. :)

viandr

viandr #44183:
Ja, ez 6000CD pinkiosztására érvényes, nem tudom ebbben is ez a fajta rádió van-e...

Lajoska

Marczin Róbert #44171:
Köszi, de sajna késõbbi évjárat kell. Ilyesmi:
http://www.euronovaplussz.hu/files/ford_fusion_006.jpg

Tibee, esetleg náluk érdemes egy próbát tenni:
http://www.autoalkatresz.hu/auto-biztonsagi_alkatresz/legzsakok/ford_focus_fiesta_fusion_cmax_galaxy_tranzit_legzsakok_turbo-1193

viandr

viandr #44184:
Ja, mostmár látom, hogy neked is 6000CDd van, csak mobilról nyomtam az utóbbi idõben a blogolást, és nem nyitotta meg mindegyik képet.

Lajoska

viandr #44187:
Nem, nem 6000 CD-je van, ebbõl minimum 2000 DVD.

tunyi1986

Lajoska #44244:
BETEG : o) :D :)
Lajoska egyik találkozón szeretnék veled beszélni legalább fél órát,ha élõben is így nyomod szerintem én a földön fogok fetrengeni a röhögéstõl :D

Lajoska

tunyi1986 #44247:
Megoldható. :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!