2011.08.21. Vasárnap

No, akkor blogra fel. :) Kész a kocsi! :D Szépre sikerült újfent a fényezős, lakatolós móka, ami egy külső telibe fényezésben ért véget. Meglett a műszaki is, igaz, most okmányirodás móka jön, mert új forgalmi kell, mert kitalálták, hogy a szín nem megfelelő, ami a forgalmiban van. Mindegy, evvan. :) No, de a lényeg. Belekerült a 800-asba az első 500 km-e, ugyanis megjelentünk a kicsi kocsival a KGST Partyn. :) Szegénykém beteg ugyan, de levitt, és - igaz, a végén kisebb küszködésekkel - de haza is hozott, amit mindenféleképpen pozitívumként fogok fel, hogy kibírta. :) És tudtommal először volt talin is az országba működőképes 800-as Polski, aminek külön baromira örülök. :) (Javítsatok ki, ha nem így van. :) ) És ami még nagyobb örömmel tölt el, hogy díjat is kapott az autóm. Igazából még most se nagyon fogtam fel, annyira örülök neki. :D Most jön egy motor ki, motor szét, alaposan átnéz, motor itt-ott változtatva össze, majd olajcsere móka, és reméljük, hogy abban a formájában már egészséges hangja lesz. :) És még valami: A KISPOLSKIZÁSNÁL NINCS JOBB MÓKA A VILÁGON, AZ TUTI! :D

(Én meg egy lusta, rangasz, tresznye, renyhe suttyó vagyok, mert egy képet se csináltam, csak a szememmel, de nincs az agyamon USB port, amivel össze tudnám kötni a géppel. :D )

Kommentek

Dömi

Mi díj?

Tibee

Dömi #51506:
Õõõõ... Különdíj. :) Ha jól emlékszem kiválasztottak pár embert, akik kiválasztottak pár autót, amiket különdíjaztak. :) De javítsatok ki, ha tévedek. :)

Tibee

Dömi #51506:
Ja, meg járt hozzá egy rakés autóápolásos cumó is. :)

Lajoska

Itt is gratula a díjhoz és a Kisautóhoz, és H A T A L M A S köszönet, hogy elvittél! Újab felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb.

Képek hamarosan. :)



obrotka gyula

Dömi #51506:
Igazából nem volt szépségverseny vagy hasonló, csak úgy díjazták a szép autókat.
Elsõ körben a rozsdakupac, második körben a kgst partysok.

Robi, Peti500, Tibee, Steve914-ék bogara és én kaptunk.

Jó lesz az a 800 amúgy. :)

Andrei

dájó neked, van egy olyan kispolszkid, ami kész van :D

Lajoska

Andrei #51513:
Ezen a mondaton csodálkoztam én is.

KG

Gratulka itt is a díjacskához! :)

800-asos motoros újrafaragós dolgokat majd osszad ám meg!
Sõt, nem akarsz egy cikket írni a fiat126.hu-ra belõle???

Tibee

Lajoska #51509:
Köszi! :)
obrotka gyula #51512:
Aszondod? :)
Andrei #51513:
Elírtam. Egyelõre kész van. :D
KG #51522:
Köszi! :) Persze, nem tartom magamban, ha kiderül ez az amaz, sõt, a cikken is gondolkozom, ha tényleg mindent megtudok, és szépen jár a motor. :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!