A robotk*rvaaa...

Na, inkább új posztot írok ápdét helyett. :)

A Kispolskim sikeresen bebizonyította, hogy Kispolskiból van. :) A sztori. A fékek és kerékcsapágyak cseréjét az első tengelyen kezdtem. Minden tök simán ment, hagyta magát a kisautó. Aztán jött a hátulja. Azzal kezdte, hogy miután bemutattam egymásnak a fém fékcsövet és a rajta lévő hollandert egymásnak annó 2009-ben, szerelmük olyannyira beteljesedett azóta, hogy nem akartak egy kicsit sem elszakadni egymástól. Így hát venni kellett azt is. Nem az árával van baj, hanem azzal, hogy hétvégén nem tudtam szerezni, hétköznap pedig munka után már nincs kedvem lemenni szerelni, annyira hulla vagyok. Ezeket a mai napon ki is cseréltem és a fék hirdaulikus köre lezártnak mondható. Kicsréltem a kézifékkart is, mert valami furcsa volt rajta. Elhajlott. :) Érdekes, most már van rögzítő fék is az autón. Az élet apró örömei, ugye? :) Na de a kedvencem az a féltengely volt. Miután megvolt a csapágycsere, bekötöttem a menesztőt, forgatom a kereket, erre valami kattog. Kiderült, hogy a jobbos féltengelyem el van görbülve. Ujjé, pont akkor, amikor már menetkész lenne az autó, szedhetem szét. Mindegy is. Vettem bele egy újat, mert nem akarom ellocsolni a drága hajtóműolajat, meg na. Legyen új, pont. :) Végülis a váltót nem vettem le a kocsiról, csak a kuplungharangot, és helyben cseréltem ki a féltengelyt. Már csak a motor visszarakása várat magára és végre újra kocsikázhatok a pöttöm kocsival. Mondjuk előtte még le kell műszakiztatni. (Vicces lesz gyári kipufogóval menni vele. Még a végén megtetszik, hogy nem ordibál. :) Képek lesznek már tényleg.

http://videa.hu/videok/vicces/narancs-tetves-es-dugo-1-ptXc4LwPkf2X7W52

Olá amigos! :)

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!